Hol keressük:
A kecsege a tiszta, mély vizű folyóink lakója, kedveli az agyagos szakadó partoldalakat (kérészes part), ahol legfontosabb táplálékát is megtalálja. Homokos, lapos partoldalakon is előfordul, főleg alacsony vízállásnál, többnyire az esti és éjszakai órákban. Fenéklakó hal, ezért itt is keressük. Nagyobb folyóink lakója, ahol vízfenék közelében kisebb-nagyobb csapotokban keresi táplálékát. Magyarországon természetes szaporulata jelentős. Kedveli a sebesebb folyású homokos szakaszokat, az agyagos márgás vízrészeket. Fenéklakó hal. Hazánk legjobb kecsegés vizei, a Tisza, Dráva, Körösök, az utóbbi években a Dunában is megjelent.A kecsege a tiszta, mély áramló vizű folyóink lakója, kedveli az agyagos szakadó partoldalakat (kérészes part), ahol legfontosabb táplálékát is megtalálja. Homokos, lapos partoldalakon is előfordul, főleg alacsony vízállásnál, többnyire az esti és éjszakai órákban. Fenéklakó hal, ezért itt is keressük.
Kapási idők:
Örök érvényű szabályt nem lehet felállítani, ahol a kecsege nagy számban fordul elő, ott a nap bármely szakában számíthatunk kapására. A legtöbb kecsegét azonban az esti, illetve az éjszakai órák adhatják. Az évszak tekintetében a kérészrepülés elején számíthatunk a legnagyobb érdeklődésre, ilyenkor a kecsege szinte meg van bolondulva, állandó mozgásban van, szinte minden állati eredtű csalival fogható. Az őszi időszak is kedvező, ilyenkor a nagyja kaphat a horogra, télen a legmélyebb részekre vonulnak a nyugalmi időszak végéig.
Horgászmódszerek:
A legelterjedtebb módszer a kecsegehorgászatban a fenekezés, amely lehet végólmos oldalelőkés szerelék, illetve csúszóólmos szerelék. Úszós szerelékre ritkán kap, inkább csak akkor amikor a horgot a fenék felett úsztatjuk.
A felszerelés:
A bot 2,40-2,70 m hosszú 25-50 g dobósúlyú legyen, mindenképpen érzékeny spiccű, de ugyanakkor gerinces legyen, a kapás megfelelő érzékelése, illetve a bevágás erőssége miatt. Az orsó középkategóriájú, megfelelő fékrendszerrel ellátott kell, hogy legyen. A zsinór vastagsága ne haladja meg a 30-as méretet. A horgok közül a hosszú szárú vékony húsúak a legmegfelelőbbek, érdemes alkalmazni a karbon horgokat, mivel ezeknek a hegyét tűhegyesre élezik. Az ólom erős sodrásban való horgászatnál kanál formájú, csendesebb limányos vízrészeken lapos lesarkított tégla alakú legyen.
Csalik:
A kecsege fenéklakó hal, szája alsó állású, így táplálékát a fenékről szerzi. Megfigyelések alapján sokszor a farkával söpri a szájába a táplálékot, amit előzőleg a csontos orrával kitúrt az aljzatból. Étlapján megtalálható minden fenéklakó szervezet, csigák kisebb kagylók, rovarlárvák, fő táplálékát azonban az agyagos aljzatban megtalálható tiszavirág lárvája jelenti, amit lárva és imágó (repülő rovar) formájában egyaránt fogyaszt. Még friss állati tetemeket is megeszi. A kecsege táplálkozását tekintve apró állat evő, a vízben élő férgeket lárvákat eszi. Fő táplálékát képezi a mederben élő tiszavirág lárvája. Az 1990-es évek elején védetté nyilvánították a kérész minden élő formáját, így tilos a vele való horgászat. Szerény véleményem szerint nem a horgászok okozzák a károkat a tiszavirág állományban, hanem a környezetszennyezés. A legelterjedtebb csali a vörös trágyagiliszta.
Fárasztás, kiemelés, élve tartás:
A kecsege kapása apró ütésekből áll, szám szerint 2-3 erőteljes bólintást lehet tapasztalni a bot hegyén. Ilyenkor ne késlekedjünk a bevágással, mivel a kecsege amilyen gyorsan fel is tudja venni a csalizott horgot, olyan gyorsan ki is köpi. Az első ütés általában az, mikor a farkával a szája felé tereli a felcsalizott horgot, ha ilyenkor vágunk be rendszerint nem fogjuk meg a halat, vagy pedig a hal farkába akadhat a horog. A második ütésre kell általában bevágni, a gyakorlott kecsegehorgászok rendkívül jó reflexekkel rendelkeznek. A bevágás után a hal megindul a meder közepe felé, erőteljesen védekezik, gyakran kiugrik a vízből. Élve-tartása mély vízbe engedett nagyméretű szákban lehetséges, különben hamar elpusztul.
