
Etetőszúnyog
A vérvörös szúnyoglárva halaink, egyik legtermészetesebb etetőanyaga, ebben rejlik feltehetően az a titok, amit a verseny horgászok már régen kitapasztaltak és előnyét maguk és fogásaik javára fordítottak. Az etetőszúnyoghoz sokféle képen hozzá lehet jutni, szedhetjük magunk és megvásárolhatjuk kedvenc horgász boltunkban. Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem egyszerű hozzájutni, mivel elég drága és nehezen eltartható. Ezért a horgászboltok nem szoktak csak úgy a hűtőszekrényükben tartani, hanem legalább egy héttel előre meg kell rendelni és még akkor sem biztos, hogy tudnak szállítani, hogy ezzel a nemes anyaggal próbáljuk meg a halakat horgunk közelébe csalni. Otthoni szedése: ez egy nem egyszerű dolog – én mégVörös trágyagiliszta
Év eleji és év közbeni csalinak a vörös trágyagiliszta tökéletesen megfelel, hidegebb vizeken használta jóval eredményessé teszi horgászatunkat. A hagyományos földigilisztától eltérően, testük vékony, színűk vörös, mozgásuk fürgébb. Ez utóbbi két tulajdonságuknak köszönhetően, jóval feltűnőbbek is a vízben. Egyesek szerint, még a szaguk is más ez teszi őket különlegesen vonzóvá a halak számára. Eredményesen horgászhatunk vele keszegre, kárászra, pontyra, sügérre, balinra, compóra, kecsegére sőt még süllő fajtákra is, de gyakorlatilag szinte az összes édesvízi halfajra. A trágyagilisztával az egyetlen probléma, hogy a törpe harcsák is nagyon kedvelik. Használata fenéken, és lebegtetve egyaránt eredményes lehet. A horogra a gilisztát vékony felépítés miatt (perszeCsonti, pinki, báb
A csonti, a pinki és a báb is egyfajta állatból keletkezik, ez pedig nem más, mint a mindenki által ismert és közkedvelt légy. Vagyis a csonti és a pinki a különböző fajtájú és méretű legyek lárvái. Azt ugyan nem értem, hogy a halak miért rajonganak ennyire ezekért a nyüvekért és gondolom, hogy rajtam kívül még sokan nem tudják, de az biztos, hogy minden horgász kihasználja a halak ez irányú rajongását. A csonti és a pinki között csak annyi a különbség, hogy a pinki jóval kisebb méretű. Ezen kettő nyűnek a bebábozódott fejlettebb állapotát nevezzük bábnak. Csonti feljődési szakaszai bábbá alakulása során A csontit általábanNévnapok
Tegnap: Ambrus nap volt
Ma: Mária nap van
Holnap: Natália nap lesz
Ma: Mária nap van
Holnap: Natália nap lesz
Üzenj messengeren!

